A fejlesztés befejeződött, mostantól csak élvezkednek a tesztpilóták A fejlesztés befejeződött, mostantól csak élvezkednek a tesztpilóták

Már az utolsó simításokat végzik azon a negyven millió fontból készülő üzemen, ahol idén tavasszal megindul majd a McLaren MP4-12C szuperautó sorozatgyártása.

Az autót magát ugyan már tavaly bemutatták, de akkor még csak prototípusok léteztek belőle, és a teljesítmény- és gyorsulási adatokat is csak közelítő értékként adták közre. Most azonban véget ért a fejlesztés, és az azt követő finomhangolás is, aminek eredményeként immár pontosan tudhatjuk az autóról, mire képes.

A forma egyszerű, de látványos megoldásokban nincs hiány A forma egyszerű, de látványos megoldásokban nincs hiány

A saját fejlesztésű, 3,8 literes V8-as turbómotor teljesítménye 600 lóerő, nyomatéka 600 Nm – utóbbi a 3000-7000 percenkénti fordulatszám tartományban mérhető, azaz egyáltalán nem kihegyezett erőforrásról van szó. Ehhez a hatalmas teljesítményhez mindössze 1336 kg-os (vezető nélkül) saját tömeg tartozik, tehát igen fürge az autó. Rögtön kétféle gyorsulási adatot is megad a McLaren, utcai abroncsokkal 3,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és 9,1 másodperc alatt éri el a 200 km/órás sebességet. Az opcionális Corsa – valószínűleg félslick – abroncsokkal 3,1 másodperc illetve 8,9 másodperc a vonatkozó érték. A végsebesség minden esetben 330 km/óra.

Csak a vezetésre koncentrálhat a sofőr, az utastér puritán Csak a vezetésre koncentrálhat a sofőr, az utastér puritán

Az autót világszerte 35 nagyvárosban lehet majd megvásárolni, hozzánk talán a frankfurti kereskedés lesz a legközelebb – ebben a városban azonban még nem választotta ki partnerét a McLaren. Nem ártana sietni, áprilisban megindul a sorozatgyártás az új üzemben, amelynek kapacitását az évtized közepére évi 4000 autóra növelik – addigra azonban testvéreket is kap majd az MP4-12C.

600 lóerő és 1,3 tonna - veszélyes kombináció a közúton 600 lóerő és 1,3 tonna – veszélyes kombináció a közúton