Hétvégén nagy Opel találkozó lesz Rüsslesheimben, ez a végcélja a 100 és a 99 éves Opelnek. Az autók ma reggel, fél kilenckor indultak útra a nulla kilométerkő szomszédságából, hogy a Clark Ádám téren tett két tiszteletkört követően a Duna parton elinduljanak az első napi cél, Sopron irányába.

A tervezetthez képest fél órás késéssel indultak el a veteránok, mivel a Szegedről tréleren érkező 99 éves autó forgalmi dugóba került, és csak az indulás eredetileg tervezett, 8 órás időpontjára ért a helyszínre. Így is négy órakor kelt a Kisapáti család több tagja.

Egyszerre kurblizták be a 100 és a 99 éves autót. A motorok zajtalanul kelnek életre Egyszerre kurblizták be a 100 és a 99 éves autót. A motorok zajtalanul kelnek életre

A korai időpont ellenére néhány érdeklődő átjött a közeli buszmegállóból, hogy megcsodálja az évszázados gépeket, amelyeket aztán egyszerre kurbliztak be. Az óramű-pontossággal beinduló gépeket ezt követően rögtön útra is keltek Rüsselsheim irányába, ahová a tervek szerint péntek este érkeznek meg. A hétvégén egy Opel találkozó díszvendégei lesznek. Nagy felbontású képek az Autó-Motor Facebook oldalán találhatóak.

Két tiszteltkör a Clark Ádám téren, majd Észak felé elindultak több, mint ezer kilométeres útjukra a veterán Opelek Két tiszteltkör a Clark Ádám téren, majd Észak felé elindultak több, mint ezer kilométeres útjukra a veterán Opelek