A Pace! Tervnek megfelelően továbbfejleszti üzleti modelljét az Opel, ennek értelmében megszűnik a gyári vezérképviselet, a személyautók és haszonjárművek forgalmazásának joga a Wallis Automotive Europe cégre száll át, amely júliusban már megszerezte az importőri jogot Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában. A másik három országhoz hasonlóan hazánkban is a versenyhatósági engedély megszerzése szükséges a tranzakció zárásához, melyet követően a WAE az összes érintett ország importőri tevékenységhez kapcsolódó munkavállalót átveszi. A magyar piac stratégiai jelentőségét és méretét jól mutatja, hogy 2019-ben mintegy 12.500 darab új Opel személyautót és kisteherautót értékesítettek (a másik három országban összesen 11.700 darabot).

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a csoport történetében az egyik legjelentősebb mérföldkőnek nevezte az Opellel immáron négy országra kiterjedő importőri együttműködést. Elmondta, hogy az érintett országokban tavaly összesen 24 ezer darabot adtak el a márkából, így várhatóan már 2021-ben jelentős bővülést mutathat az AutoWallis csoport tagjai által értékesített járművek száma. A 15 autómárkát forgalmazó vállalat ezzel újabb jelentős lépéssel kerül közelebb ahhoz, hogy megvalósítsa stratégiájában kitűzött céljait, így megduplázza árbevételét, és 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává váljon. Andrew Prest, a WAE ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az Opellel kötött, immáron négy országra kiterjedő megállapodás azt mutatja, hogy a vállalat komoly partnere a világ legnagyobb autómárkáinak. Az Opel óriási tiszteletnek örvend Magyarországon, amit jól mutat az is, hogy a hazai utakon nagyjából minden hetedik autón a jól ismert villámot körülölelő kört ábrázoló embléma található. Kiemelte, hogy az együttműködés megkötése szerencsés pillanatban történt, mivel a visszajelzések alapján minden idők egyik legszebb, legkorszerűbb és legzöldebb modellpalettája az Opelé. Ezzel a megállapodással az AutoWallis tovább halad a dinamikus növekedés útján, miután csak idén ez már a hatodik jelentős üzletfejlesztése, illetve akvizíciója a csoportnak itthon és a régióban. (Az érintett üzletfejlesztések, akvizíciók: a legnagyobb magyar Opel és KIA kereskedés megszerzése; a Jaguar és Land Rover modellek magyarországi forgalmazásának megkezdése; a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés tervezett átvétele; részesedésszerzés a Nyugat-Magyarországon meghatározó pozíciójú, hét jelentős autómárkát értékesítő és szervizelő Iniciál Autóházban; Opel importőri jog megszerzése Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában.)