Január elsejét követően vezetik be Új-Delhiben azt a szabályt, hogy páros és páratlan napokon csak azokat az autókat lehet majd használni a város útjain, amelynek rendszáma páros illetve páratlan számra végződik. A rendelet hatálya nem terjed ki a köztulajdonban lévő járművekre, a földgázhajtású városi buszflottára, a taxikra és a motoros riksákra, valamint motorkerékpárokra. A jogszabályt pénteken hozta meg a várost irányító testület, így érthető, hogy sokan ellenzik a mindenféle vita é egyeztetés nélkül meghozott jogszabályt.

A Maruti autógyár vezetője szerint például ott sántít a jogszabály, hogy a városvezetés a levegőben szálló por csökkentése miatt hozta a jogszabályt, márpedig annak a szennyezésnek nem az autóközlekedés a legnagyobb okozója, hanem a környező sivatagokból a szél hordja oda a homokot, illetve a város környékén több olyan szemétégető is üzemel, amelynek kipufogógázai végül Új-Delhi felé mennek. A legfrissebb, az indiai környezetvédelmi minisztérium által 2011-ben közölt adatok szerint a légszennyezettség mindössze 8 százalékáért felel a közlekedés, szakérték szerint ez legfeljebb 1-2 százalékkal növekedhetett az elmúlt négy év alatt, úgyhogy a mostani korlátozás úgy 5 százalékkal csökkenti a levegőbe jutó szennyező anyagok számát.

Kérdés, sikerül-e január elsején bevezetni a korlátozást, hiszen csak most adják ki a feladatot az önkormányzat közlekedési osztályának, a helyi rendőrségnek és a város tulajdonában álló, többek között a tömegközlekedésért felelő cégnek, hogy teremtsék meg a feltételeket az intézkedés betartására, miközben 20 nap múlva már életbe is lép az. De az is megválaszolásra vár, hogy az Uber és az Ola autómegosztó-szolgáltatásban résztvevő autókra vonatkozik-e a taxikra megadott mentesség, vagy hogy hol fognak utazni azok az autósok, akik a közösségi közlekedést akarják igénybe venni, mert nem terveznek járatsűrítést a közösségi közlekedés vonalain.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!