Az ősszel megkezdi az új GAZdy teherautó-család sorozatgyártását a GAZ, a dupla fülkés felépítmény mellett már kezdettől fogva elérhető lesz a megerősített alvázzal és felfüggesztéssel rendelkező összkerekes változat is. Ennek alapjára akár terep-lakóautót is el tudnak képzelni, a megfelelő partnere megvan a gyárnak, a megvalósítás csak a kedves ügyfél pénztárcájától függ.

Nem egyszerűen csak búcsút vettek a korábbi, dobozforma megjelenéstől, hanem a GAZella Next fülkéit használják a nagytestvérnél. Ez sokkal tágasabb utasteret jelent, például az egysoros fülke háromszemélyes, a kétsoros meg hétszemélyes. A rakteret is szélesebbre vették, ennek köszönhetően a két különböző tengelytávolságú modell több raklapot szállíthat, a 3,77 méteres tengelytávolságú 6 helyett 9-et, a 4,5 méteres tengelytávolságú 10 helyett 12-t. És ez nem csak ígéret, hiszen a terhelhetőséget is növelték 1 tonnával (!).

Kétféle motor közül lehet választani, mindkettő Euro-4-es. A YAMZ 4,43 literes négyhengerese 137 lóerős, nyomatéka 490 Nm, a Cummins 3,76 literes blokkja 152 LE/497 Nm teljesítménnyel kerül a motortérbe. A váltó minden esetben ZF gyártású kézi kapcsolású, a GAZdy Next-et úgy lőtték be, hogy megpakolva képes tartani a 100 km/órás sebességet. Egyelőre nem tudni, forgalmazzák-e majd nálunk is ezt a haszonjárművet, a GAZella Next-tel épp ezekben a hetekben próbálják megszerezni az Uniós Típusbizonyítványt, és várhatóan egy modernebb Cummins motorral a GAZdy Next számára se jelenthetnek akadályt a szigorúbb előírások. Ezek után már csak az a kérdés marad megválaszolatlan, hogy a reménybeli forgalmazóknak el kell majd készíteniük az alant látható imázsfilm helyi (szinkronizált) változatát is?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!