A Car and Driver újságnál járt teszten egy BMW M550i xDrive, amelynek a gyár által ígért 3,6 másodperces 0-96 km/óra gyorsulását saját méréssel akarták igazolni. Elsőre csak 4,1 másodpercet tudtak elérni, ami önmagában véve remek érték, de fél másodperccel marad el a gyári értéktől, azt gyanították, hogy nem megfelelő üzemanyaggal tankolták meg valamikor korábban az autót – az USA-ban 87 oktános benzint is lehet kapni –, ezért több tankolással később még egyszer lemérték a tudását, ekkor már 3,9 másodpercet sikerült regisztrálni. Ezt azért furcsállták, mert a korábban lemért gyorsulási értékek következetesen alulmúlták a gyári adatot. Kértek egy másik autót a BMW-től, amikor a forgalmazó is tudomást szerzett a dologról, és vizsgálatot indított.
Kiderült, hogy a probléma a 2021-es modellévű példányokat érinti, és a motorvezérlő számítógép és az összkerékhajtás működéséért is felelős ESP-vezérlő közötti kommunikációs probléma miatt keletkezik, egészen pontosan minimális mértékben csökken a töltőnyomás. A BMW ígérete szerint még a nyáron küldik Münchenből az érintett autókra távoli frissítéssel a javítást, amelyet követően már az előrejelzett 3,6 másodperces 0-96 km/órás gyorsulást tudja majd az M550i xDrive.