Vicces, tanulságos, vagy elképesztő autós sztorikat kértünk az olvasóinktól. Íme, a nyertesek!
A beérkezett történek küldői között vezetéstechnikai tréninget sorsoltunk ki, a győztesek pedig: Acsádi Sándor és Papp Gábor. Gratulálunk!
(A vezetéstechnikai tréningre a Hungaroringen található Groupama Tanpályán kerül sor. A pályáról bővebb információ a tanpalya.hu oldalon található.)
Papp Gábor sztorija:
“Még a kilencvenes évek végén nagyon siettünk valahová Budapesten, ezért megkockáztattunk egy tiltott balra kanyarodást a Király utcából a körútra. Nem is lett volna semmi gond, de a kanyarodás végén meg kellett állnunk, mert a körúti zebrán épp zöld volt a lámpa.
Szerencsétlenségünkre a zebrán a civilek közt két rendőr is sétált éppen át a túloldalra. Minket meglátva természetesen azonnal módosították az eredeti útvonalat, és elégedett, ugyanakkor barátságos mosollyal az arcukon egyenest a kocsihoz léptek. A szokásos rendfenntartói kapcsolatteremtési kísérlet után – ‘Jónapot kívánok, jogosítványtforgalmiengedélytlegyenszíves…’ – rögtön a tárgyra térve, udvariasan jóhiszeműséget feltételezve foglalták össze a tényállást:
– Itt nem lehet balra kanyarodni. Nem látta a táblát?
Sofőrünk hirtelen jött őszinteségi rohamában a következőt bírta csak mondani:
– A táblát láttam, csak sajnos Önöket nem vettem észre.
Itt az autó utasai egyszerre kezdtek nevetni a rend éber őreivel, majd egy méltányos helyszíni bírság után, a körülményekhez képest vidáman hagytuk el a helyszínt. ”
Acsádi Sándor több történetet is küldött, ezekből válogattunk:
“Az első, talán legviccesebb, édesapám ’94-es Suzuki Sedan-jával történt, 2001-ben. Akkoriban még a négyes számú úton rengeteg “hivatásos” teljesített szolgálatot. Akkori barátnőmmel Püspökladányból tartottunk Nyíregyházára. Folyton azzal nyaggatott, hogy dudáljak nekik. Debrecen után azonban meguntam a játékot. Lehúzódtam, ekkor a csajom már furcsán nézett. Megálltam a lány mellett, majd megkérdeztem: Helló édes, benne lennél egy édes hármasban?
Ekkor se szó, se beszèd, jobbról kaptam egy jókora pofont. Köszönès nèlkül egyes, és irány tovább. A magnót nem kellett bekapcsolni, volt mit hallgatni Nyíregyházáig. Viszont többet nem kellett dudálni.
A következő történet 2012 őszén történt, egy ’91-es Opel Vectra A-ban. Székesfehérvárról tartottunk haza, Kálozra az akkori feleségem, két fiam, és én. Szűkös idők voltak, semmi pénz nem maradt a kocsira, örültem, hogy gurult. Tácnál a rend éber őrei megállítottak. Nem kellett éles szem hozzá, hogy megállapítsák: kopottak a gumik. Nagyjából a következő beszélgetés zajlott le:
– Mit kezdjek Önnel, Sándor? A kerekek kopottak, ezért meg kellene bírságolnom. De inkább a gyerekek miatt költse a bírságot gumikra.
– Biztos úr, ne haragudjon meg, de ha gumikra költöttem volna, nem lennének a gyerekek.
Ekkor elmosolyodott, ès utamra engedett. (Kis háttér információ: ennek a Vectrának a hátsó ülésén fogant a kisebbik fiam)
Trabantos sztori még nem volt, pedig azzal is sokat koptattam az utakat (Trabant 601 Hycomat, átalakítva normál manuálra, ès egyébként minden más is átalakítva). 2002. Gödöllőn éltem, ès levelezőn jártam Miskolcra főiskolára. Reggel hatkor végeztem a munkában Gödöllőn ès reggel nyolcra Miskolcon kellett lennem. Ez 150 Km, két óra alatt. Nem lehetetlen, de ezért agyonra volt hergelve az a csöpp motor, 120 alá nem is nagyon engedtem. Mezőkövesd környékén megláttam egy lehúzódott VW Passatot, vészvillogóval, mellette négy embert. Gondoltam van egy kis plusz időm, jó iramban mentem, megkérdezem, segíthetek-e? Kiderült, nem indul, el kellene vontatni, munkába mennének, az egyikük a közeli faluban lakik, az ő kocsijával mennének tovább. Gondoltam, egye fene, útbaesik. Furcsállták a dolgot, de mivel más nem állt meg, hát maradt a Trabant.
Felakasztottuk, és gyí. Ám én siettem, és kb. 80-as tempóval húztam. Igen ám, de egyszer csak beértünk egy kb. 60-al tötyögő Marutit. A Trabiban volt még tartalék, az út nyílegyenes, előttem teljesen tiszta (áldott Alföld!). A kötél megfeszült. A Passatos máshogy érezte a dolgot. De mint mondtam siettem. Index ki, Trabant el, Passat el, index vissza, ès újra mindenki a saját sávjában. (Ok, azért nem ilyen gyorsan, elismerem) Faluba beértünk, kiszállok leakasztani, a négy fószer meg röhögve pattan ki a Passatból, ès kérdezik, ‘mivel megy ez a rettenet?’ A válasz után búcsú, és irány tovább Miskolcra.”
