Fél évvel ezelőtt kezdte meg a működését a kínai GAC autógyártó milánói formatervező-központja, ahol rögtön egy barchetta stílusú sportkocsit készítettek, az idei Milan Design Week-en pedig a második alkotásukat, a Van Life mottó jegyében készített önjáró kempingbuszt prezentálták. Nem egyszerű kirándulásokra találták ki ezt a járművet, hanem azzal repülőgépekkel megtett utazásokat lehet kiváltani – persze sokkal hosszabb ideig tart a helyváltoztatás a földön, így szükség van a lakó-funkciókra is.

Bármelyik sci-fiben megállná a helyét a kempingautó, amelynek nem oldalra, hanem felfelé van a legtöbb ablaka – kilátásra annyiból nincs szükség, hogy az önvezető rendszer a 4 lézeres letapogató segítségével vizsgálja a közvetlen környezetet, így az ember csak a haladási irányt választja ki, minden mást az elektronika intéz. Abroncsok helyett mozgatható lapokból összeállított kerekeken gördül a GAC Van Life, utóbbiak segítségével extra tapadást ér el nehéz terepen, illetve gyorsan tud haladni sima talajon. A beépített navigációs rendszer újdonsága, hogy az emberi jelek (GPS, Glonassz, stb.) mellett csillagokat is használ helyzetmeghatározásra.

Természetesen a formatervezők csupa újrahasznosított forrásból származó anyagból (alumínium, műanyag) építenék fel a kempingautót, amelynek már szilárdtest-elektródás akkumulátort használ. A jármű tartását a nagy méretű kerekek felett elhelyezkedő gyűrű-szerű keret adja, amire aztán ráaggatják a különféle modulokat.