Még 1998-ban vásárolt 11 darab, kifutó W140-es generációhoz tartozó S-osztályos Pulllman Mercedes limuzint a sanghaji helyi kormányzat protokollcélokra. Mindegyik első sárvédőjén ott vannak az extra méretű zászlótartó rudak, kivétel nélkül arra használták ezeket a kocsikat, hogy a helyi külügyi iroda a városba látogató külföldi politikusokat és üzletembereket fuvarozza velük.

Persze a stuttgarti autó nem volt elég a kínai politikusoknak, ezért a Shanghai Jinjiang Automobile Service nevű helyi céggel rögtön módosíttatták a gyári új autókat, a négy darab, egymással szembe néző fotel közé képcsöves tévé és kis méretű hűtőszekrény került, illetve az összesnek a csomagtartójára a Dynasty 1000 feliratot helyezték el.

Teljes dokumentációval kínálják eladásra az autókat, ami német nyelvű kezelési utasítást is tartalmaz. Mind a nyolc, most eladásra kínált autó 5,0 literes, 335 lóerős V8-as motorral rendelkezik, az első három autótól már tavaly megszabadultak, akkor 500-630 ezer jüan között mentek el a limuzinok, most ennél alacsonyabb lehet az ár a nagy kínálat miatt.

Várhatóan gyűjtők vásárolják majd meg az autókat, amelyeket aztán Kínán belül máshova visznek. Sanghajban tilos 2000 előtt gyártott autóval közlekedni a levegőminőség javítása miatt, és ez a tilalom vonatkozik ezekre az autókra is, pontosan ez volt az oka annak, hogy 2014-ben leselejtezték a flottát.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!