Baleseti helyszíneken megesik, hogy az emberek megrémülnek, s nem mernek a sérültek közelébe menni, inkább biztos távolból figyelik az eseményeket és hívnak segítséget. Így viszont nemcsak a rászoruló ember nem kap gyors ellátást, de a mentőszolgálat munkatársai sem tudják, milyen sérülésekről van szó, vagy egyáltalán hányan sebesültek meg. Egy felmérés szerint a magyarországi balesetek mindössze 2,5 százalékánál történik elsősegélynyújtás a mentő kiérkezéséig. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy egy évben hányan szereznek jogosítványt – aminek feltétele az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítása is – matematikailag nem stimmel a statisztika.

Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének igazgatója a szomorú statisztika mellett pozitív példákról is beszámolt. Mint elmondta, egyre több olyan uniós támogatású pályázat jelenik meg, amely középpontba helyezi az elsősegély-nyújtási ismeretek oktatását. – Mi is több megállapodást kötöttünk már általános és középiskolákkal, hogy lebonyolítjuk e tanfolyamokat, amelyek során diákoknak és pedagógusoknak egyaránt érdemes elsajátítaniuk e tudást.

Fontos lenne a mentők kiérkezéséig segítséget nyújtani. Sok esetben az első 3-5 perc meghatározó jelentőségű a túlélés szempontjából. Fotó: Lénárt Márton Fontos lenne a mentők kiérkezéséig segítséget nyújtani. Sok esetben az első 3-5 perc meghatározó jelentőségű a túlélés szempontjából. Fotó: Lénárt Márton

– A közúti elsősegélynyújtó vizsga 1993 óta kötelező, előtte egy tesztet kellett kitölteni – mondja Gortva József. – Az eltelt 19 esztendőben, ha évente átlagban 3000-en tettek vizsgát, akkor is legalább 55 ezer embernek nem okozhatna gondot, hogy segítsen. Az ide vonatkozó rendelet azonban faramuci, hiszen képzést nem ír elő, csak vizsgát. Ennek ellenére a tanfolyam elsősorban gyakorlatra épül, ám az igazi probléma a megszerzett tudás alkalmazásával van. A gyakorlat hiánya miatt az évek során a megszerzett ismeretek kikopnak. A jelenlegi szabályozás azonban nem írja elő az ismeretek felfrissítését, pedig ezen a területen igazán szükség lenne rá.
 
Ha az akarat megvan, zsebben a segítség

Azért, hogy az emberek időről időre frissíthessék tudásukat, és vészhelyzet esetén könnyen alkalmazható és szakszerű tanácsokat kapjanak, az Országos Mentőszolgálat a WEBBeteg.hu egészségportállal közösen nemrég elkészíttette és már be is mutatta az Elsősegély – Mit kell tennem? elnevezésű mobil alkalmazást, amely az első ingyenesen letölthető, magyar nyelvű, átfogó elsősegély segédlet. Azok, akik nem tudják telefonjukon maguknál tartani az alkalmazást, a http://elsosegely.webbeteg.hu internetes címen is elérhetik annak webes változatát. A legfontosabb persze, hogy akarjunk segíteni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!