A Henrik Fisker nevével fémjelzett autógyár 2013-ban ment csődbe, és sokáig úgy tűnt, el fog tűnni a süllyesztőben. Azonban 2014-ben a kínai Wanxiang 149,2 millió dollárért megvásárolta a céget, és mostanra készültek el az újra piacra lépéssel. Első és legfontosabb dolog volt újra működőképes céget csinálni a mindössze 22 embert foglalkoztató vállalkozásból, ma már 697-en dolgoznak a cégnél és az év végére 967-en lesznek. Ebben már benne vannak azok a munkások is, akik össze fogják szerelni az autókat.

A technikát épp csak a legszükségesebb mértékben módosították, a hatótávnövelőként működő, GM-gyártmányú 2,0 literes, 260 lóerős benzines turbómotor változatlan. Új a fedélzeti töltőberendezés, ami egyenáramú villámtöltésre is lehetőséget ad, illetve 3,3 kW-ról 6,6 kW-ra nőtt a teljesítménye. Még mindig az A123 készíti az akkumulátor-telepet, azonban a modernebb celláknak köszönhetően annak 20,4 kWh-ról 21,4 kWh-ra nőtt a kapacitása (68 km az elektromos hatótáv), és gyorsabb energialeadásra is képes – utóbbinak köszönhető, hogy több mint egy másodpercet faragtak le a 0-96 km/h gyorsulás idejéből, ami már csak 5,4 másodperc. Megtartották a napelemmel borított tetőt, ami akár napi 2 km megtételére elegendő energiát képes termelni.

Fontos újítás, hogy teljesen lecserélték a szórakoztatóelektronikai berendezést, amely olyan lassú volt eredetileg, hogy sok tulajdonos mérgében összetörte az érintőképernyőt, amikor annak válaszára várt. Az új fejegység 60 képkocka/másodperc tempóval dolgozik, és azonnali választ ad az érintésekre. Amíg korábban a finn Valmet készítette az autót, ezeket a gépeket Kaliforniába szállították, ahol Moreno Valley városában helyezték őket újra üzembe – apró késést okoztak a finn nyelvű használati utasítások, amelyeket le kellett fordítani angolra. Jelentős változás, hogy korábban 103 000 dollár volt az indulóár, most pedig 130 000 dollár lesz.

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!