Tavaly mutatta be a Lotus az Exige Sport 350-et, az eltelt egy év során pedig fejlődött annyit a technika, hogy az akkori munkát folytatva most bemutatták a Sport 380-ast. Ennél a motor teljesítményét 380 lóerőre növelték, a saját tömeget 1110 (automata váltóval 1121) kg-ra csökkentették, és az aerodinamikai csomagot is módosították a nagyobb leszorító-erő elérése érdekében.
lotus2
Az új első koptató és első szervizpanel, a hátsó szárny és diffúzor-betét 2,7 kg-os megtakarítást hoz, a polikarbonát hátsó ablak 0,9 kg előnyt jelent, a karbonvázas kagylóülések 6, a lítium-ion akkumulátorok 10,3, a kovácsolt alufelnik és új féktárcsák 10 kg-ot spórolnak. Az új hátsó lámpák 30 dekával könnyebben az eddigieknél.
lotus3
Alapáron adják a Michelin Pilot Sport Cup 2-es jól tapadó abroncsokat, így a 100 km/h-s sebesség elérése álló helyzetből mindössze 3,7 másodpercig tart mindkét váltóval – különbség a végsebességben (kézi váltóval 286 km/h, automatával 274 km/h) és fogyasztásban van (kézi váltóval 10,4 l/10 0km, automatával 9,7 l/100 km). Az gyorsaság mellett az is fontos szempont volt a fejlesztés során, hogy 100 000 font alatt maradjon a vételár, ezt bőven alulmúlták, hiszen 67 900 font a nagy-britanniai alapár, Németországban 89 900 eurót kérnek a gépért. Alaphelyzetben egyébként roadster karosszériát kap a Lotus Exige Sport 380-as, felár ellenében kérhető a kupé felépítmény, amely nem levehető műanyag tetőt jelent.

lotus4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!