A Great Wall nevű céghez tartozik a Haval nevű márka, amelynek kínálatát a novemberben bemutatott H8-assal koronázták meg. Egészen pontosan megpróbálták. Azonban az újságírók annyi mindent kritizáltak az autón, hogy a gyár úgy döntött, a már elkészült és a kereskedőkhöz kiszállított autókat azok nem adhatják át a vásárlóknak, amíg nem orvosolják a problémákat.

Ez eddig szép és jó, hiszen azt mutatja, hogy a gyár törődik a visszajelzésekkel, azonban kérdéses, hogy a mérnökök mit tudnak majd kezdeni mindössze három hónap alatt a hibákkal. Igen, a Great Wall szerint három hónap elég ahhoz, hogy a mérnökök megtalálják a problémák forrását, elhárítsák azokat, majd a módosított alkatrészeket legyártsák, azt leszállítsák a kereskedésekhez, ahol aztán beépítik azokat. A rend kedvéért itt a hibalista, amely a hivatalos sajtóközleményben szerepel:

1. visszafogott motorhangolás, nincs érezhető különbség a Sport és Economy üzemmód között
2. az övbecsatolás-visszajelző rögtön a motor beindítása után megszólal
3. érzéketlen kormányzás
4. nagy a fékpedál útja
5. nem elég erős ajtóhatárolók
6. néhány funkciót csak bonyolultan lehet vezérelni
7. hangos motor-, kerék- és szélzaj
8. a középkonzol monoton mintája (nem teljesen tiszta, de valószínűleg a fautánzatra utalnak)

Látszik, hogy ezek között akad olyan hiba, amelyek elhárítása szoftver módosításával megoldható, az ajtók állandó becsukódásán is viszonylag egyszerűen (alkatrészcsere) lehet segíteni, de például a kormányzás és a zajszint problémájának megoldása már némi fejlesztőmunkát is követel. Kérdés, hogy ugyanazok a mérnökök dolgoznak-e a hibajavításon, akik ezt az autót hagyták gyártásba kerülni, hiszen sok, az újságírók által felvetett problémát jellemzően a tesztelés utolsó fázisában illene lenne megszüntetni.

A Great Wall azonban biztos, hogy a kedves ügyfelek is megértik, hogy csak a javukat szolgálja a késés. Aki már leadta a megrendelését és netán ki is fizette autóját, annak cserekocsit biztosítanak a “javítás” idejére, egyébként a kereskedők már nem fogadnak el megrendeléseket a Haval H8-asra. Persze felmerülhet az emberben, hogy mióta érdekli a kínai gyártókat az autójuk minősége és a vevőelégedettség? Nos, a Haval nem kevés pénzt költött arra, hogy az Expendables 3 (Feláldozhatók 3, 2014 augusztusában lesz a bemutató) mozifilmben szerepeljen a H8-as terepjáró, és nem szeretné, ha mindebből negatív reklám lenne. Főleg, hogy a Great Wall bulgáriai gyárában is szeretnék majd készíteni a típust az európai piac számára.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!