Az orosz Kamaz teherautógyárnál külön üzemben készítik a Dakar-ralikat folyamatosan megnyerő járműveket, ezen kívül az egyedi megrendeléseket is itt teljesítik a szakemberek. Most egy ilyen, a tereprali-alkatrészekkel feljavított, de közúti használatra is alkalmas Kamaz teherautót kínálnak eladásra.

Úgy tűnik, hogy a műhely sarkában heverő alkatrészekből dobták össze a járművet, hiszen a hirdetés szerint a Kamaz 4911 Extreme típus vázát már 2002-ben legyártották, de csak 2014-ben látták azt el karosszériával és technikával. Nullkilométeres új teherautóként árulják, amelynek tulajdonosa csak beleül és élvezi a terepakadályok feletti repülést.

Ügyfélmegrendeléseket is teljesít a Kamaz Master Sport Ügyfélmegrendeléseket is teljesít a Kamaz Master Sport

Ugyanazt az erőforrást (Yamz 7Э846.10, 17,24 liter 880 LE/3400 Nm), felfüggesztéseket, váltót kapta, mint a tereprali-versenyautók, épp csak az abroncsok mintázata szerényebb annak megfelelően, hogy itt egy rendszámos teherautóval van dolgunk. Méreteit megszégyenítő módon 12 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-s sebességre, és megfelelő körülmények között (itt most inkább távolságra és nem talajra kell gondolni) akár 200 km/órás tempót is képes elérni.

Nem csak sivatagban remekel a Kamaz tereprali-teherautó Nem csak sivatagban remekel a Kamaz tereprali-teherautó

Az erőátvitelnél egyébként a német technikát részesítették előnyben a Kamaz Master Sport műhelyében, 16 fokozatú ZF váltó, ZF terepváltó, Wabco fékek és GWB kardántengelyek dolgoznak a jármű alatt. Mindezért 132 000 dollárt, azaz 37 millió Ft-ot kérnek, ami nem tűnik húzós összegnek azért, hogy lényegében egy sokszoros Dakar-győztes technikát kap az ember cserébe. Aztán már csak a forgalomba helyezéssel kell megküzdenie a kedves vásárlónak, de erre is van megoldás: a Kamaz Master Sport-nál akár veterán korú (tehát már forgalomban lévő jármű) alvázat is megépítenek az itt ismertetett technikával. Semmi nem állíthatja meg a Kamaz 4911 Extreme-et!

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!