Sanghaj városában található a Youxia Motors nevű cég székhelye, és egy szerintük nagyon is létező piaci résbe akarnak betörni, mégpedig a villanymotoros gran turismók kategóriájába. Az egyszerűség kedvéért nem teljesen saját konstrukcióval kezdenek, a Youxia One elnevezésű autó nem más, mint egy, a karosszériájától és benzinmotorjától-hajtásláncától megfosztott Hyundai Genesis Coupé, amelyet aztán újracsomagolnak.

Ráadásul magával a villanymotoros hajtáslánc-akkumulátor fejlesztésével se foglalkoznak sokat, ezeket az elemeket egyszerűen internetes áruházból vásárolják, a Youxia Motors az összeszerelés mellett a végső hangolással foglalkozik – az Android 4.4-es operációs rendszeren alapul az autóban használt szoftver. Első körben mindössze öt darab Youxia One gyártását tervezik, ezek értékesítése mellett közösségi adakozással akarják összeszedni a saját fejlesztésű padlólemez és technika fejlesztéséhez szükséges forrásokat. Persze szívesen fogadják külső befektető pénzét is, a munka megkezdéséhez mintegy 10 millió jüanra van szüksége a vállalkozásnak. A Youxia One tudása túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen: 300 km/órás csúcssebesség, 5 másodperces 100-as sprint és 250 km-es hatótávolság. Érdekes módon a villanymotor tartós/csúcsteljesítményéről, illetve az akkumulátorcsomag fajtájáról/kapacitásáról egy szó nem esik a sajtóközleményben.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!