Egy névtelen bejelentést követően indított belső vizsgálatot a Nissan Motor Co., Ltd., a több hónapos nyomozás során pedig bizonyítékokat találtak arra, hogy az igazgatótanács elnöke Carlos Ghosn és Greg Kelly, az igazgatótanács tagja visszaélt pozíciójával. Több éven át az érintett igazgatók a Tokyo Stock Exchange-nek adott jelentésben a tényleges fizetésüknél kisebb értéket szerepeltettek, ezzel titkolva el tényleges fizetésüket. Carlos Ghosn esetén még az is felmerült, hogy a cég eszközeit saját célra használta, és ebben segítségére volt Kelly. A Nissan átadta az általa feltárt adatokat a japán ügyészségnek, és teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.

A kötelességszegés miatt a Nissan vezérigazgatója, Saikawa Hiroto azt fogja javasolni az igazgatótanácsnak, hogy azonnali hatállyal távolítsák el a két üzletembert a testületből. Ezen kívül a Nissan elnézést is kér azért, hogy gondot okoz a részvényeseknek, és ígéri, meghozza a szükséges intézkedéseket azért, hogy a jövőben a törvényi előírásoknak megfelelő legyen a cég működése.

A Nissan részvényeinek forgalmazását felfüggesztették a Tokiói Értéktőzsdén, a Renault papírok a hírre mélyrepülésbe kezdtek, a cikk írása idején már 13%-os vesztettek árfolyamukból. Japán lapértesülések szerint Carlos Ghosn 5 év alatt 44 millió dollárnyi jövedelmet titkolt el az ottani hatóságok elől.