30 évvel ezelőtt egy görög vásárló átvette a Škoda Favoritját a márkakereskedésben, majd miután megtette az athéni külvárosban található otthonáig tartó 34 km-es utat, felhagyott az autóvezetéssel – az már nem derül ki a történetből, hogy az athéni közlekedés, vagy netán a Favorit vezetésének élménye eredményezte ezt… -, az autó pedig a mélygarázsban lévő helyen pihent egészen a közelmúltig.

A felfedezését követően 2022 őszén bocsájtották árverésre az autót, amelyen ifjabb Jiří Mičánek autóversenyző lett a nyertes, miután túllicitálta Boris Vaculík cseh autóversenyzőt. Jiří Mičánek édesapja még Csehszlovákiában volt sikeres autóversenyző, később autóversenyző-iskolát üzemeltetett Škoda Favoritokkal – ezek közül egy felújításra váró példányt megmentett ifjabb Jiří Mičánek, emellett lesz a gyűjtemény dísze a most hazatért autó.

A 24 000 euróért megvásárolt – ez az újkori ár hatszorosa – Favorit makulátlan, hiszen az eddigi pár kilométert száraz, napos időben tette meg, azóta se látott esőt a karosszéria, még az első üléseket védő gyári fólia és a padlószőnyegre tett papír is a helyén van. Már a modellfrissítés utáni autóról van szó, tehát nem bézs, hanem szürke a műszerfal, amelyre a görög márkakereskedő az ügyfél kérésére fautánzatú betéteket tett fel, ezen kívül még a karosszéria oldalát díszítő matricák térnek el az akkori alapmodell LX felszereltség tartalmától. Elvégezték a kötelező folyadék- és szíjcseréket, és egy új akkumulátor jóvoltából rögtön életre is kelt az 1,3 literes, 54 lóerős négyhengeres, ezt követően az új tulajdonos nem tudta türtőztetni magát, és 3 km-t ment a 3 évtizedes újautóval – így már 37 km-re ugrott meg a futásteljesítmény.