A Zenos E10-es alapvetően pályaautó, de azért minden minimálisan szükséges felszereléssel rendelkezik ahhoz, hogy a közúti forgalomban lehessen használni. Első körben az E10-es gyártását kezdték meg, most pedig bemutatták az S változatot.

Igen, nagyon úgy tűnik, a Caterhamtől kirúgott emberek szerint a 650 kg tömegű, 200 lóerős motorral szerelt Zenos E10 még nem méltó a Sport jelzőre. Utóbbi csak az itt látható méregzöld autóra igaz, amely megkapta a Ford 2,0 literes EcoBoost négyhengeresét. Ezt már nem hegyezték ki annyira, mint az alap szívómotort, de azért 14 lóerővel megnövelték a teljesítményét.

A 254 lóerőnek 50 kg-mal többet kell cipelnie, de az nem derül ki, hogy pontosan mennyivel lett gyorsabb az autó. Amíg az alapváltozatra annyit mondanak, hogy szűk 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, addig az E10 S-ről azt állítják, hogy annál ugyanez „kevesebb, mint 4,5 másodpercig” tart. A csúcssebesség jelen esetben 217 km/óra. Az alapmodellnél 5000 fonttal (2 millió Ft) drágább a S(port) változat, és a már elkészült autókba is vállalják a turbómotor beépítését a Zenos szakemberei. Ennek a műtétnek az árát nem árulták el.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!