Idén ősszel az i10-es modellváltásával lesz elfoglalva a Hyundai – rögtön két minit is készítenek, egy rövidebbet Európának és Dél-Koreának, és egy 4 méteresre növeltet az ilyen járművet favorizáló indiai piacnak. Nem sokkal ezt követően azonban már az új i20-as kisautóra koncentrálnak majd a dél-koreaiak, amelynek már a vége felé közeledik a fejlesztése.

Sokat nem látunk a karosszériából, hiszen gondosan elhelyezett, vastag fekete maszkolással veszik elejét az idő előtti leleplezésnek, de az A oszlop töve kivillan, és ott olyan vonalvezetést látunk, mint például az új i30-asnál – minden bizonnyal sportosabb lesz a forma.

Műszakilag nem számítunk forradalmi újdonságra, igaz, a ma is használt szívó benzinesek mellett a dél-koreaiak saját fejlesztésű 1,0 és 1,2 literes turbómotorjai is elérhetőek lesznek. És várhatóan az új modellből lesz forró ferdehátú változat is, hiszen mire az utcai Hyundai i20-as kapható lesz, a cég reményei szerint már remekel majd a rali-vb-n a WRC kivitel.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!