Az Easyrain nevű olasz startup műszaki megoldása az autók vízre felúszását, tehát az aquaplaning-jelenséget hivatott megelőzni azzal, hogy az első kerék elé erős vízsugarat fecskendez be. Ez megtöri a vízréteget, és így az abroncs már nem úszik fel a vízre, hanem kapcsolatban marad az aszfalttal. Most került abba a stádiumba az AIS névre (Aquaplaning Intelligent Solution) keresztelt rendszer, hogy egy sorozatgyártású autóba – egy Audi A6-osba – beépítve is működik, korábban csak speciálisan erre a célra átalakított járművekben működött, de sikerült lecsökkenteni a rendszer alkatrészeinek a méretét.

Még sok van hátra addig, amíg nagysorozatban gyártott autón is találkozunk majd az Easyrain AIS rendszerével, de mivel a Bosch és a Volkswagen konszernhez tartozó Italdesign is a projekt mögé állt, felgyorsulhat a fejlesztés. A legfontosabb megoldandó problémát például az jelenti, hogyan ismerje fel a rendszer, mikor kell beavatkoznia, azaz a megfelelő időben aktiválja a vízbefecskendezést, ne pazarolja fölöslegesen a tartályában lévő vizet.