Világszerte operál a kínai központú Yanfeng nevű autóipari beszállító, amely most egy 5 országban elvégzett kutatás alapján megpróbálta kideríteni, hogy mire is vágynak a vásárlók, hogy aztán azokra az igényekre tudjon fejleszteni és legyen mit értékesítenie a partnereknek. Ezek szerint a vásárlók fontosnak tartják az egyszerűséget, a szolgáltatásokat, a személyre szabhatóságot, az informálást és a kényelmet. Az ügyfelek lehetőleg egyszerre szeretnének mindent.

Ezek után a Yanfeng megépítette az XiM23 elnevezésű tanulmányt, amely a felmérés alapján készített belsővel mutatja meg az ideális luxuskörnyezetet. Az egész azzal indul, hogy az autó arcfelismeréssel azonosítja az utasokat, és annak megfelelően hívja elő a preferenciákat, a beszállás megkönnyítésére az ülések kifelé fordulnak, a hátsó eközben előrecsúszik. Fontos eleme a kellemes környezetnek a hangulatvilágítás, amellyel az autó elektronikája minden körülmények között tud kommunikálni.

Az egész műszerfal teljes szélességében végigfut egy 8K felbontású óriáskijelző, amelynek alapesetben csak a felső 5 centijét lehet látni, de ez onnan elő tud bújni. Ha az ülések közül előbújó központi érintőképernyőt használják, akkor már 10 centi látszik belőle, álló helyzetben vagy önvezető módban pedig teljesen kiemelkedik, eltakarva a szélvédőt – óriásképernyőként könnyíti meg például az utazás tervezését, vagy mozivászonként működik. Természetesen a hátsó ülések gombnyomásra ággyá alakulnak, és masszázsfunkciók is vannak. Azt nem árulta el a Yanfeng, hogy szerinte mikor lehet valóság az XiM23 által megelőlegezett autóbelsőből.