Hivatalosan csak szeptember elején indul majd meg az új Suzuki Ciaz elnevezésű kompakt szedán forgalmazása Indiában, és a hivatalos bemutatóra is várnunk kell még egy keveset, mégis, a sorozatgyártás már megkezdődött Gurgaon-ban, és hamarosan útnak indulnak az első példányok a márkakereskedések felé.

Fotó: Gaadiwaadi.com Fotó: Gaadiwaadi.com

Az értékesítők már túlestek a megfelelő tréningen, így idő előtt az is kitudódott, hogy két motorral és három felszereltséggel nyit majd az újdonság. A 4545 mm hosszúságú karosszéria ismeretében talán kicsinek tűnhetnek az erőforrások, de az 1,4 literes, 94 lóerős benzines és a 90 lóerős 1,3-as turbódízel mellé a hírek szerint idővel 1,6-osok is érkeznek. Mindenesetre a Maruti úgy számol, hogy eleinte leginkább a turbódízelt vásárolják majd, ennek megfelelően az előszéria is mind ilyen lett.

A felszereltségek összeállítása európai szemmel furcsa, a légkondi ott van az alapváltozatban, de dupla légzsák már csak a csúcsmodellhez jár. Ezen felül a blokkolásgátló említhető érdemi biztonsági extraként – bezzeg már az alapváltozatban is fautánzatú betéttel találják magukat szembe az utasok. A Suzuki Ciaz csak az első lépés azon az úton, amely szerint a japánok hosszú távon szeretnék megtriplázni indiai értékesítésüket, rövid távon pedig duplázni – 2020-ra már évi kétmillió Marutival számolnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!