A kínai Brilliance autógyár egyszer már szerencsét próbált Európában, de akkor nem jött be a számítása, mert valamiért rögtön a középkategóriában szerette volna meghódítani a pénzes vásárlókat.

A terveiket nem adták fel, csak finomítottak rajtuk, amit a „Super Compact” néven fejlesztett újdonságról készült kémfotók is nagyon jól bizonyítanak. Kínában valamikor az év vége felé indul majd meg az autó sorozatgyártása, és a hírek szerint 2014 környékén már Európában is elérhető lesz az újdonság.

A műszaki tartalomról nem tudunk sokat, de biztosra vehetjük, hogy kis turbós benzinesek is lesznek a palettán, hiszen per pillanat az a menő a Távol-Keleten. Fontosabb azonban a forma, amely szemtelen másolása az Alfa Romeo Giuliettának. Mindössze annyi a gond, hogy valamiért ragaszkodtak a krómos hűtőrácshoz, ami egy kicsit furán hat az egyébként sportos megjelenésű karosszérián.

A nagy hasmagasság miatt egyébként akár SUV-nak is elmenne az autó mifelénk. A kínai viszonyokra szabott felfüggesztés régiónkban még jól is jöhet.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!