A médiában csak Zhang úrként emlegetett 34 éves kamionsofőr még tavaly július 19-én közlekedett borzasztóan túlterhelt járművével Peking közelében, amely során egy közúti híd leszakadt járműve alatt. Ő megmenekült, a felelősségre vonás alól azonban nem tudott kibújni.

Az egész bajt az okozta, hogy az öttengelyes szerelvény össztömege 110 tonna volt, azaz nagyjából duplája annak, amit a közlekedési szabályok megengednek. Ezek után nem csoda, hogy a híd se bírta a terhelést, és leszakadt a kamion alatt. A vezető megúszta, és más se sérült meg az esetben, azonban a hidat teljesen újjá kellett építeni. Ennek pedig még az olcsó kínai építőiparban is megvan az ára, a 156 millió jüan 5,8 milliárd forintnak felel meg.

Természetesen az állam nem akarja saját zsebből állni ezt az összeget, ezért a rendőrség vizsgálatának alapján, miszerint a járművezető a bűnös, benyújtotta a számlát Zhang úrnak. Ő meg a bírósághoz fordult, mondván ő csak azt tette, amire a főnöke utasította. Most zárult le a jogi eljárás, ebben arra jutottak a bírák, hogy egyedül a járművezetőt terheli a felelősség, hiszen megtagadhatta volna a fuvart, hiszen neki is észre kellett venni, hogy a megengedett tömeg kétszeresét nyomja a jármű, legkésőbb az elinduláskor. Zhang úr tehát 5,8 milliárd forintos adóssággal éli le hátralevő életét, ennyi pénzt egészen biztosan nem fog megkeresni teherautó-sofőrként.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!