Egész ügyesen álcázza a Škoda a Mission L nevű tanulmány alapján készülő Rapid modelljét, hiszen nem fekete vagy mintás borítással, hanem a karosszéria fényezésével egyező színű fóliával másítja meg a vonalakat.

Elöl a fényszórók felső részét, oldalt a hátsó ajtókivágás formáját módosították, előbbi nem Fabia-stílusú, hanem lapos és szögletes lesz, utóbbi meg nagyobb annál, mint amit első pillantásra látunk. A legnagyobb eltérés azonban hátul lesz, ahol a tanulmányhoz hasonlító formájú hátsó lámpa lesz, nem a képeken látható darab. Erről egyébként az első, a Škoda Facebook oldalán közreadott ízelítőkép is árulkodik.

A 4,5 méter hosszú karosszéria 2,6 méteres tengelytávolsággal rendelkezik, az első újkori Octaviához hasonló lesz méretben a Rapid. Motorok terén nem lesz nagy meglepetés, ha azt nem számítjuk, hogy az alapvetően családi használatra szánt modellből lesz RS változat is, amelyet az 1,8 literes benzines turbómotor hajt majd. Rövidesen várható az autó bejelentése, a világpremier a Moszkvai Autószalonon lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!