Amíg a BMW i almárkájának jelenleg megvásárolható autói kifejezetten feltűnő megjelenést kaptak, addig a Dynamics tanulmánynál direkt az ellenkező utat követték a formatervezők, azaz igyekeztek minimálisra csökkenteni a részleteket.

Meglepő a változás azt követően, hogy tavaly kiszivárgott pár kép ennek az autónak egyik korai változatáról, amelyen az i3-as és i8-as részleteit is fel lehetett fedezni. Ahhoz képest sokkal visszafogottabb a lemezek megformálása, már csak jelzésértékű a kocsi orrán a vese, amit két darab kék díszléc helyettesít. A gyári megfogalmazás szerint már nem légbeömlőről, hanem intelligens felületről van szó, értsd emögött a műanyaglap mögött rejtőznek különféle érzékelők.

A belső térrel kapcsolatban még titkolóznak, a BMW i Dynamics tanulmány ablakain nem lehet átlátni, azon kívül, hogy a végigfutó ablakfelület miatt sok ott a természetes fény, nincs információ róla.

A BMW szerint a közeljövőben jelenik majd meg a piacon az itt látható autó szériaváltozata, korábban már elárulták, hogy 2021-ben jelenik meg az i5-ös, ami egyébként a bajorok zsargonja szerint Gran Coupé lesz. Az elektromos összkerék-hajtásról annyit mondanak, hogy az 4,0 másodperces 0-100 km/h gyorsulást tesz lehetővé és 200 km/h-t meghaladó végsebességet, a hatótávolság pedig 600 km lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!