A meglévő légkondicionáló rendszerek kiegészítésével teszi még tisztábbá az autók utasterének levegőjét a Hyundai-Kia konszern, egészen pontosan három új megoldást szabadalmaztattak, amelyek a konszern jövőbeli autóiba kerülnek majd be.

Az After-Blow célja az, hogy használat után leszárítsa a hőcserélőt, amelyre normál üzem során kicsapódik a levegő nedvessége. Alapesetben mintegy fél óra alatt elpárolog a víz a hűtőről, azonban ez idő során gombák és baktériumok telepedhetnek meg a fémen. A Hyundai megoldásánál leállítás után külső levegőbefúvásra kapcsol a rendszer és a szellőztetés 10 pernyi működtetésével szárítja le a hőcserélőt – ha az akkumulátor is bírja szuflával ezt.

A Multi-Air Mode az, ami igényli az új konstrukciót, ennél ugyanis a megszokott oldalt és középen lévő szellőzőnyílások mellett más, újonnan elhelyezett légbefúvón is engedi a levegőt a vezetőre és az utasra. Nem változik a befúvott levegő mennyisége, de mivel az nagyobb területen oszlik el, ezért az kellemesebb élményt jelent a használónak azáltal, hogy nagyobb felületen fűti/hűti a testet.

A Fine Dust Indicator az utastér levegőjében található ultrafinom (PM 2.5, azaz 2,5 mikronnál kisebb) részecskék mennyiségét vizsgáló érzékelőt jelent. Az egyszerűség kedvéért színeket használ (0-15 μg/m3 kék, 16-35 μg/m3 zöld, 36-75 μg/m3 narancs, 76 μg/m3 felett piros), a narancs határának elérésekor automatikusan elindítja a levegőtisztítást (belső keringtetésre kapcsol és aktiválja a légkondicionálót a levegő szárítása érdekében).