A gondolat gazdája először gőzmozdonyt szeretett volna kiállítani közszemlére, de a kiszemelt példányt nem adta a MÁV – inkább bedarabolták ócskavasnak. Molnár Sándor lakatosmester, a mezőtúri Lokomotív Vasutas Nyugdíjasklub vezetője, 2004-ben látta meg a Warszawát egy géptelep udvarán félredobva, deformáltan. Két hosszú évbe telt, mire sikerült megszerezni a járművet, s ugyanennyi időbe, hogy a Molnár Sándor által irányított nyugdíjas klub teljesen fel is újítsa.
– A vasutas klubból segített két kolléga, velük együtt hoztuk rendbe ezt a közel fél évszázados járgányt – mondta el Molnár Sándor.
– Jómagam lakatos szakmát szereztem, jelentős részét megtudtam tehát csinálni, de egyedül nehezen ment volna. Bizony sok munka volt vele, hiszen meglehetősen rossz állapotban találtuk, de úgy gondolom, a végeredmény megérte a sok idő és erő ráfordítását.

A munkám miatt én éveken át jártam a vasúti vonalakat szerte az országban. Így figyeltem fel erre az autóra is, amely gazdátlanul roskadozott Kőbánya-Kispestnél. Manapság már nemigen jár ilyen „öszvér” szerkezet a síneken, amely autó ugyan, ám vasúti kerekekkel a hagyományos helyett. Az 1960-as évek végén huszonkét darabot hoztak be az országba a lengyel járműből, ezt a mezőtúrit valamikor 1967-69 között gyártották. Több mint húsz liter üzemanyagot fogyasztott száz kilométeren, és a fénykorában hatvan kilométeres végsebességre volt képes.

Évekig tartott a nehezen megszerzett Warszawa sínautó felújítása. Most a mezőtúri vasútállomást díszíti a hatvanas években készült különlegesség. Fotó: Mészáros János Évekig tartott a nehezen megszerzett Warszawa sínautó felújítása. Most a mezőtúri vasútállomást díszíti a hatvanas években készült különlegesség. Fotó: Mészáros János

Most azonban új életre kelt, a nemrégiben felújított mezőtúri vasútállomást díszíti. Mellette egy szintén megújult vízdaru áll – ezt egykor a gőzmozdonyok feltöltésére használták –, melyet az állomás átépítése során fedeztek fel és helyeztek át ide.
Molnár Sándornak azonban ez csak egy a sokféle tevékenysége között. Túlzás nélkül mondható, hogy szinte az egész várost ő oktatta KRESZ-re az elmúlt évtizedek során. Ezt a tevékenységét még 1966-ban kezdte, azóta sok ezer jövendőbeli sofőrrel ismertette meg a szabályos közlekedés alapjait. Mindezen túl biztonságtechnikai berendezések működtetésével és ellenőrzésével foglalkozott hosszú időn át, illetve oktatta is ezek használatát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!