Nem új fejlesztés a 2013-as Dodge Viper GTS, de lényegében semmi alkatrészt nem hagytak változatlanul a mérnökök. A vázat például nagy szilárdságú acél alkalmazásával és a motor fölött elhelyezett X kereszttartóval tették merevebbé, a tömege is csökkent 45 kg-mal.

A 8,4 literes, V10-es szívómotorba is belepiszkáltak, a teljesítmény 640 lóerő, a nyomaték 813 Nm – utóbbi a feltöltés nélküli motorok között a legmagasabb érték. A Tremec TR6060-as hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót úgy áttételezték, hogy az autó hatodikban, leszabályozási fordulaton – percenként 6200 – éri el végsebességét. Hogy pontosan mennyiről beszélünk, azt nem árulták el, ahogy a gyorsulási számokkal is adós maradta a Dodge.

Azt persze nem felejtették el megemlíteni, hogy az utastérben használt anyagokat ugyanattól a beszállítótól vásárolják, mint a Maserati és a Ferrari. A bántóan olcsó műanyagokat bőr borítással tüntetik el, a karbon vázas kagylóülések 20 mm-rel kerültek lejjebb, és szélesebb tartományban állíthatóak – az eddigi legtágasabb kabint ígérik az új Dodge Vipernek. A versenyautó az utcai változattal egyszerre mutatkozott be, Dodge Vipert GTS-R néven.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!