A TCR tavalyi topbajnokságának legjobb csapataként a M1RA a csúcson maradna. Ennek érdekében két Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval áll rajthoz 2018-ban.

Hivatalossá vált, hogy a M1RA a Hyundai Motorsporttal együttműködve, a dél-koreai gyártó technikai támogatását élvezve versenyezhet 2018-ban. A magyar csapat két új, i30 N TCR típusú versenyautóját tavaly fejlesztették a túraautó-világbajnok Gabriele Tarquini vezetésével. 2017-ben három versenyhétvégén is tesztelték az autókat a TCR nemzetközi bajnokságában és a TCR Európa-kupában. Az első hat verseny mérlege két győzelem, három dobogó, egy pole pozíció és három leggyorsabb kör volt.

– Jó érzés látni, hogy van eredménye a kemény munkának és több gyártó is szívesen dolgozott volna velünk 2018-ban, miután tavaly megnyertük a TCR nemzetközi csapatbajnoki címét – árulta el Bári Dávid, a M1RA csapatmenedzsere.

– Többször jártam a Hyundai németországi bázisán, ahol egy fedél alatt fejlesztik a ralis és túraautós projektjeiket. Lenyűgöző a profizmus és az elhivatottság, amivel a TCR-projekthez hozzáállnak. Büszke vagyok, hogy egy ilyen szervezet értéket látott bennünk, és az eddigi információk alapján hiszek benne, hogy az i30 N TCR-rel a miénk lehet az egyik legerősebb csomag a kategóriában. Ahhoz, hogy kihozzuk a maximumot a csapatunkban rejlő lehetőségekből, szoros kapcsolatra van szükségünk egy elszánt gyártóval, úgyhogy alig várom a közös munkát.

A magyar csapat Hyundaijal kialakuló szoros kapcsolatát jelzi, hogy a dél-koreai gyártó ügyfélversenyzésért felelős részlegvezetője, Andrea Adamo személyesen fogadta Bári Dávidot a németországi központban. (Fotó: M1RA)
A magyar csapat Hyundaijal kialakuló szoros kapcsolatát jelzi, hogy a dél-koreai gyártó ügyfélversenyzésért felelős részlegvezetője, Andrea Adamo személyesen fogadta Bári Dávidot a németországi központban. (Fotó: M1RA)

– Boldogok vagyunk, hogy a M1RA-t üdvözölhetjük a Hyundai Motorsport partnerei között az i30 N TCR-rel ebben a szezonban – nyilatkozta Andrew Johns, a Hyundai Motorsport Customer Racing vezető értékesítője.

– Azzal, hogy tavaly megnyerték a TCR International csapatbajnoki címét, bebizonyították, hogy félelmetesen profi társaságról van szó. Biztosak vagyunk benne, hogy a már most kitűnő eredményekkel rendelkező M1RA az i30 N TCR-rel győzelmekért fog harcolni idén, akármelyik bajnokságban induljon is el. Lelkesen fogjuk támogatni a csapatot és versenyzőit az előttünk álló szezonban.

Az egyelőre nem dőlt el, hogy a M1RA melyik bajnokságban áll rajthoz a Hyundaijokkal, de a TCR nemzetközi sorozatának csapatbajnokaként erős ellenfelekkel versenyezne 2018-ban is.

– Több lehetőségünk van az idei szezonra, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtaláljuk a legjobb megoldást. Az európai TCR-sorozatok elérhetőnek tűnnek, de továbbra is dolgozunk azon, hogy a világkupa versenyein is ott lehessünk – tette hozzá Bári Dávid.