A brit Noble manufaktúra még 2009-ben mutatta be az M600-as típusát, amely a maga korában nagyon is versenyképes volt a karbon karosszériájával, 650 lóerős Yamaha (Volvo) V8-as biturbójával. Ma azonban más szelek fújnak, az az M500-as modelljük olcsóbb lett, sokkal szélesebb vásárlóközönséget akarnak elérni, mielőtt még át kellene térniük az akkumulátoros-elektromos hajtásra.

Az autó alapját adó vázszerkezet 70%-ban megegyezik azzal, ami az M600-asnál is használtak, a változás onnan jön, hogy több helyet adtak az utasoknak. A motortérbe a Ford 3,5 literes V6-os EcoBoost biturbója kerül, alaphangon ennek 506 LE/805 Nm a teljesítménye, de a Noble szerint mire 2022 végén sorozatgyártásba kerül az újdonság, meglesz az 550 lóerő is; a 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltót a Graziano-tól szerzik be. A prototípus 1,4 tonnát nyom, de a sorozatgyártásig ezt 1250 kg-ra faragják le.

Az első sajtófotókon a Recaro Podium kagylóülésekkel látható a belső, lesz ennél kényelmesebb választás is, az M600-asnál keskenyebb és alacsonyabb küszöbök könnyítik meg a be- és kiszállást. A 2018 óta fejlesztett Noble M500-asnak még nincs ára, mert a végleges specifikációt se rögzítették, de 150 000 fontos árat tartanak reálisnak az üvegszálas műanyag karosszériával, extraként lesz választható a karbon karosszéria.