November 12-én rögzítette a Lada Priora rendőrautó fedélzeti kamerája a Fehéroroszországi Mogilev városában az alábbi autós üldözést. A Volkswagen Touareget azért akarták megállítani, mert túlságosan sötét fólia borította az ablakait, a vezető azonban menekülni kezdett.

Nem túl ügyes sofőrről van szó, hiszen a Ladás rendőrök mindig mögötte maradnak, és csak akkor veszítik el szem elől, amikor a lakótelepen a játszótéren átvágva menekül. Azonban et követően emberünk leparkol a panelházak közötti parkolóban, és vár. A felvétel azzal végződik, hogy a rendőrök elhaladnak az autó mellett, az már nem látszik, hogy megállnak, és letartóztatják emberünket. A következmény: nagyjából 90 ezer forintos bírság és 20 hónap vezetéstől való eltiltás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!