Húsz év és 6,5 millió eladott példányt követően mutatkozik be a Renault Mégane nevű kompakt autó negyedik generációja, amelyet a franciák egyszerűen csak új, azaz nouvelle Mégane-nak neveznek. Karakteres lámpáival és sportos megjelenésével hoz újat.

A Talisman vonalvezetését követték a kompakt autónál is, amelyet egyelőre csak ötajtós karosszériával ismerünk, és ennél sokkal sportosabbra vette a figurát Franck LeGall formatervező. Az újdonság 25 mm-rel alacsonyabb az elődjénél, az első nyomtáv 47, a hátsó 39 mm-rel lett szélesebb, a tengelytáv 28 mm-rel gyarapodik, ami a jobban megformált lemezfelületekkel dinamikusabb megjelenést eredményez.

A tömegek félrevezetése érdekében a GT felszereltség hátulján a Renault Sport szavak olvashatóak, arra utalva, hogy a RenaultSport részleg tervezői is beleszóltak ennek a modellnek a kialakításába. Várhatóan egy-másfél évet kell várni az igazi RenaultSport változatra, amely ugyanazt az 1,8 literes turbómotort kapja, amit az új Alpine sportkocsi  – jelen esetben 280 lóerő lesz a teljesítménye.

Ez, és motorkínálatról meglévő információk még csak találgatások, hiszen hivatalosan még nem közölt erről információkat a gyár. Az alap a 0,9 literes háromhengeres (90 LE/135 Nm), az 1,2 literes négyhengeres (130 LE/205 Nm) már dupla kuplungos váltóval is kérhető lesz, az 1,6 literes blokk két teljesítménnyel (150 LE, 200 LE) lesz választható, utóbbi csak 7 fokozatú dupla kuplungos váltóval, a GT modellben lesz választható. Az 1,5 literes dízel (95 LE/245 Nm, 110 LE/260 Nm) csak kézi váltóval lesz kérhető, az 1,6 literes dízel (130 LE/320 Nm, 160 LE/380 Nm) erősebb változata csak dupla kuplungos váltóval jön majd.  Jövő év elején várható a negyedik generációs Renault Mégane piaci bevezetése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!