Csak szeptember 12-én, a Frankfurti Autószalonon leplezi majd le teljes körűen a második generációs Duster szabadidő-autót a Dacia, addig – legalábbis hivatalos forrásból – meg kell elégednünk azokkal a sajtófotókkal és videókkal, amelyeket a külsőről és a formatervezés folyamatáról közreadtak.

A 2010-ben piacra dobott típus sikere talán a gyárat lepte meg leginkább, az elmúlt hét év alatt világszerte 2 millió példányt értékesítettek belőle különféle márkanéven, és ez a szám csak növekedni fog, hiszen nem egyszerre kerül sor a generációváltásra, például az Oroch néven Dél-Amerikában forgalmazott duplafülkés pickup még jó pár évig velünk marad. Bevált recepten nem szabad változtatni, és ez igaz a megjelenésre is, amely csak továbbfejlesztése az eddig látottnak.

A fényszórók közelebb kerültek az autó oldalaihoz, amitől szélesebbnek látni a Dustert, ezt erősíti az alapáron adott LED-es menetfény is. A fényképen a terepjárós megjelenésű változatot látjuk, amelynek orrán az eddiginél nagyobb méretű a kályhaezüst betét. A szélvédő tövét 10 centivel vitték előrébb, ami tágasabb utasteret eredményez – mondják. A belső térről még csak rajzokkal rendelkezünk, amelyeken rögtön többféle kialakítást láthatunk – lebegő kijelző kontra beépített -, nem tudjuk megerősíteni azt az állítást, hogy kitűnő a minőségérzet odabent.

Legkönnyebben még hátulról lehet felismerni az új generációt, hiszen végre a Duster is megkapja a Dacia márka jellegzetességének számító, négy LED-del világító hátsó lámpát, amelyet itt azért másként rendeznek el, mint a Logan és Sandero modelleknél.

A műszaki részletekről se közöltek információkat, de nagy változásra nem számítunk, hiszen a padlólemez nem változik. Elképzelhető, hogy az 1,6-os benzinest már nem hozzánk mifelénk, és az 1,2 literes turbó marad az egyedüli benzines, ami így összkerékhajtással is választható lesz, dízel fronton pedig az 1.5 dCi folytatja tovább.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!