Az új Hyundai Santa Fe még nem, de a jövőben bemutatkozásra kerülő új Hyundai személyautók, beleértve a szabadidő-autókat is már magukon viselik azt az érzéki sportosság névre hallgató formavilágot, amit a Genfi Autószalonon leleplezett Le Fil Rouge elnevezésű tanulmányautó mutat meg a nagyközönségnek.

Inspirációnak az Italdesign által 1974-ben készített Hyundai Pony Coupé szolgált, amely anno a DeLorean DMC-12-est ihlette pár évvel később. Luc Donckerwolke, a Hyundai elnökhelyettese és a formatervező központ vezetője szerint a márka számára egy új korszak kezdődik ezzel, ami az arányok és formák, illetve a technológia sportos ötvözését jelenti a hivatalos megfogalmazás szerint. Sang-yup Lee, a Hyundai márka vezető formatervezője szerint több érzelemmel rendelkeznek majd a jövőben az autók.

Hosszú tengelytávolság, rövid túlnyúlás, hosszú orr jellemzi az arányokat, az első tengely és az A oszlop közötti távolságot megnövelik, a tető lágyan emelkedik ki az autó testéből. Az utastérben egyértelműen megkülönböztetik a vezető és az utasok terét. Az anyósülésen helyet foglaló embernek több lábhelyet adnak, a kezelőszerveket pedig a vezető felé fordítják. A szellőzés kialakításakor figyelembe vették a felületeket is, amelyek befolyásolják a befújt levegő áramlását, kellemes környezetet teremtve az utasoknak.