Mifelénk nem nagyon ismert a Datsun 510-es autó, hiszen mire hozzánk begyűrűzött ez a gyár, már Nissanként forgalmazta termékeit, ellenben az Egyesült Államokban rengeteg vásárlót hódított meg az autó, amely aztán sok fiatal első autója lett.

Most pedig nagyon úgy tűnik, azon van a gyár, hogy felelevenítse az autót, a Tokiói Autószalonon rögtön két tanulmányt is prezentált. Egészen pontosan egyet, hiszen mindössze arról van szó, hogy az IDx Freeflow alapján a Nismo is készített egy kocsit. A párossal pedig azt akarják megmutatni, hogy ugyanarra a hátsókerékhajtású alapra milyen eltérő autókat tudna készíteni a gyár, ha akarna.

A méretek nagyjából azonosak: a hossz 4,1 méter, a szélesség 1,7 méter, a magasság 1,3 méter. Ahhoz képest, hogy csak tanulmányról van szó, a Nissan már azt is elárulta, hogy 1,2-1,5 literes benzinmotorral és fokozatmentes CVT váltóval képzeli el az IDx Freeflow-t. A Nismo kivitel a modernebb részletek mellett 19 colos felniket és 1,6 literes turbómotort kap, és ennél a fokozatmentes automatikus váltónak van hat rögzített áttétele is, amelyek között a váltón lévő kapcsolófülekkel kalandozhat a sofőr.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!