Már többször tanulmányozta új kompakt lépcsős hátú autóját a Suzuki, először Suzuki Authentics, majd Maruti Ciaz néven, és már láthatták álca nélkül is az autót. Most pedig itt vannak az első félhivatalos képek, a Suzuki ugyanis a kínai szabadalmi hivatalban levédte az újdonság formáját.

Ahogy az várható volt, a szériaváltozat nem kap olyan hatalmas könnyűfém felniket, mint a tanulmány, de ennek ellenére egész szemrevaló az újdonság. Különösen Indiában van égető szüksége a márkának egy új kompakt lépcsős hátúra, az SX4 Sedan az utóbbi fél évben havi 255 darabos értékesítést produkált, ami egy több, mint 1,2 milliárdos piacon bizony nem túl jó eredmény.

A kínai ChangAn Suzuki az év végén kezdi meg az Authentics gyártását, az indiai Maruti várhatóan már a nyár elején megkezdi az ott Ciaz néven forgalmazott autó készítését. Eltérés csak a motorválasztékban lesz majd, Kínában 1,6 és 1,8 literes benzinesekkel lehet majd várhatóan megvásárolni az újdonságot, míg Indiában lesz 1,4-es benzines alapmotor és 1,6 literes dízel is az 1,6 literes benzines mellett. Esztergomban nem fogják gyártani az SX4 S-Cross technikáját használó típust, és nem tervezik az importálását sem; Európában nem túl jelentős a lépcsős hátú autók részaránya a kompakt kategóriában, helyette készítenek egy kifejezetten nekünk szánt, ötajtós kompakt modellt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!