Már két és fél évvel ezelőtt elkezdett azon gondolkozni a Porsche, hogyan tudná méltó módon megünnepelni a márka alapításának 70 éves évfordulóját, és a Porsche Classic részleg is ki akarta venni a részét a rendezvénysorozatból. Valakinek az eszébe jutott, hogy a gyárban még van egy csupasz, 1994-ben épített 911 Turbo karosszéria, és mivel a Porsche Exclusive Manufaktur is épp ekkor dolgozott a 911 Turbo S Excklusive Series modellen, kézenfekvő volt az ötlet, hogy a régi karosszériát is az új specifikáció alapján építik meg.

Projekt Gold néven futott a munka, amely során mintegy másfél év alatt megépítették az autót. Nem volt egyszerű a karosszéria módosítása, mert a Turbo S hátsó sárvédőkön elhelyezett légbeömlőit kézzel kellett kialakítani – az időközben nyugdíjas korabeli minőségellenőröket hívták vissza a munka átvételére. Korabeli, tehát léghűtéses S 993 motort építettek az akkori Turbo S specifikációnak megfelelően, tehát megálltak 450 lóerőnél, a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót is felújították. A felfüggesztésben a lengéscsillapítókat cserélték ki az eredetihez képest, azon egyszerű oknál fogva, hogy azokat már nem gyártják.

A belső térnél lehet találkozni a legtöbb változtatással, nemcsak a fekete-arany színvilág az egyedi, de a karbonnal se spóroltak. Az első ülések egyedi darabok, amelyek modernebb 911-esből származnak, de a régi karosszériához igazították a felfogatásukat. A tetőkárpit kétrétegű, a sárga alapra húzták rá a fekete borítóréteget, a világos szín átsejlik. Előszedték a korabeli varrógépet ahhoz, hogy az eredetinek megfelelő varrásokat használjanak, és csak sokadikra sikerült megfelelő kárpitokat varrni, mivel nem volt képes egyenes vonalban varrni a régi masina, úgyhogy az anyagot kellett kézzel a megfelelő pályán mozgatni az egyenes varrásokhoz.

Amikor összeállt az egész autó, tehát az 1994-ben gyártott csupasz karosszéria, a bontott motor és váltó összesítése, egy 1998-as alvázszámot adtak neki (az utolsó legyártott 993-as generációjú 911-es+1-es darabszámmal). Noha az EU-ban és Észak-Amerikában érvényben lévő károsanyag- és zajkibocsájtási szabályokat nem teljesíti az autó, a Közel-Keletről komoly érdeklődés van a Projekt Gold-ra, hiszen arrafelé gond nélkül rendszámozni lehet a gépet… Az egyedülálló Porsche 911 Turbo S-t egyébként október 27-én árverezi el az RM Sotheby’s cég, a 70th Anniversary of Porsche árverésen.