A Dutch Amfibious Transport nevű vállalkozás lényegében bármilyen autó alapján képes kétéltűt készíteni. Most bemutatták az Amphicruiser nevű alkotásukat, amely egy Toyota Landcruiserként kezdte meg életét.

Azt ugyan nem árulták el, pontosan melyik modell és évjárat volt a kiindulási alap, de egy alvázas járműnél ez nem is olyan fontos; főleg, hogy a felépítményt is a kedves ügyfél igényeihez igazítják. A prototípus ötajtós kombi felépítményt kapott, de zárt teherszállító (például mentési feladatokra), kabrió (szabadidő-eltöltés) vagy akár pickup is választható. Aranyos vonás, hogy az orrnál megpróbálták a korai Landcruiserek megjelenését megidézni.

A 4,2 literes benzinmotorral szerelt kombi gond nélkül képes a Hollandiában megengedett sebességek tartására országúton, vízen mintegy 13 km/órás sebességet tud elérni. Az extra tudást egyébként vastagon meg kell fizetni, a legolcsóbb kétajtós pickup 130 000 euróba kerül, az ötajtós kombiért 180 000 eurót kérnek – és akkor még nagyon extra igényeket nem is teljesítettek. A gyártó szerint egyébként nem panaszkodhatnak, különösen a Közel-Keletről mutatkozik nagy érdeklődés az Amphicruiser iránt, arrafelé a vételár nem nagyon érdekli a vásárlókat, a Toyota-technikában meg vakon bíznak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!