Az Európai Unió végre nem csak az üzemanyagban a motorban történő elégetésével járó környezetszennyezést vizsgálta meg, hanem a keletkezéstől kezdve nézte annak hatását. Arra az eredményre jutottak, hogy a növényi magvakból kinyert bio-üzemanyagok jobban szennyezik a környezetet, mint a kőolaj-származékok.

Épp ezért már 2012-ben módosították a bio-üzemanyagokról szóló szabályozást, amelynek értelmében 2020-ra az üzemanyagoknak a 10 százaléka kell megújuló forrásból származnia, és ebből is legfeljebb 5 százalék lehet növényi magvakból készülő – ez lényegében a kukoricából készített bioetanolt jelenti. Most ezt a szabályozást szigorítanák tovább, az új javaslat értelmében 2020-ban az üzemanyagok 6 százalékának kell megújuló forrásból származni, és ezen belül is legfeljebb 2,5 százalék lehet a növényei magvakból készülő üzemanyag. Előbb még a tagállamok energia-ügyi minisztereinek is rá kell bólintania a javaslatra, mielőtt az életbe lépne, azért tartották meg a 2020-as céldátumot a jogszabály-alkotók, hogy a közelmúltban e téren (bioetanol-előállítás növényi magvakból) eszközölt befektetéseknek legyen ideje megtérülni.

A teljes képet nézve azért környezetszennyezőbb a kontinensünkön jellemzően élelmiszerből készített bioetanol, mert annak termesztéséhez élőhelyet kell feláldozni, és az üzemanyag-gyártás miatt kieső élelmiszer-mennyiséget más forrásból – jellemzően más kontinensről, hosszú szállítási utakkal – kell pótolni, ami az élelmiszerárak növekedését is eredményezi. Az öntözés, a gépi megmunkálás szintén energiaigényes és jelentős CO2-kibocsájtással járó folyamat. A bioüzemanyagokat gyártó cégek számára az lehet a kiút, ha nem a növények ehető részeiből készítik a bioetanolt, hanem az egyébként hulladéknak számító darabokból. Ez is lehetséges, csak költségesebb folyamat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!