Hivatalosan is bejelentették a Fiat Chrysler Automobiles és a PSA Csoport egyesülési szándékát, a két cég papíron egyenlő félként alapít egy új, holland székhelyű társaságot, amelynek tízfős igazgatótanácsába 5-5 főt delegálnak, a vezérigazgató a PSA-tól érkező Carlos Tavares, az elnök az FCA által delegált John Elkann lesz. A piaci elemzők úgy árazták be a dolgot, hogy inkább a PSA akarta az egyesülést, ezért papíron ők „fizetnek” azzal, hogy az FCA 40%-nyi befektetéssel jut 50%-os tulajdonrészhez az új cégben – a francia cég részvényeinek árfolyama esett, az olasz-amerikai cégé emelkedett a bejelentést követően.

Úgy számolnak a felek, hogy a jelenlegi szintű együttműködési rendszerben évi 3,7 milliárd eurót spórolhatnak meg a szinergiáknak köszönhetően, amit már 2024-ben realizálhatnak, mélyebb műszaki együttműködéssel emelkedhet a megtakarítási potenciál.