Február elején nyílt meg a föld a Corvette Múzeum egyik csarnokában, és 8 részben pótolhatatlan autó tűnt el a földben. Noha ekkor még nem lehetett tudni, mekkora kárt szenvedtek el az autók, több cég és szervezet – köztük a General Motors is – jelezte, hogy segítenek majd a helyreállításban.

Idő közben sikerült kimenteni az autókat a föld alól, és bizony meglehetősen változó azok állapota. A rakás tetején lévő kék ZR-1-es Corvette például saját kerekén hagyta el a csarnokot, miután daruval kiemelték a lyukból (akár be is indult volna, de inkább nem kockáztattak), de a többi autó már nem volt ennyire szerencsés.

Volt, amelyik szó szerint kilapult a törmelék súlya alatt, de akadt olyan is, aminek például eltűnt a hátulja. Nem lesz egyszerű vagy épp olcsó folyamat a helyreállítás, főleg az autók különlegességének megőrzése miatt. Egy alváz- vagy motorcsere miatt rögtön elveszíti eredetiségét az autó, úgyhogy muszáj lesz majd aprólékos munkával helyreállítani a nagyját.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!