A Genfi Autószalonon rögtön két látványos tanulmánnyal jelentkezik a Hyundai, az Intrado névre keresztelt szabadidő-autó a gyári tervezők alkotása, a PassoCorto nevű középmotoros sportkocsi az IED Torino formatervező-stúdiónak köszönhető.

Hamarosan érkezik majd az ix35-ös alá pozicionált szabadidő-autó, amely már a továbbfejlesztett folyékony szobrászat formavilágot kapja majd – az Intrado megjelenése ennek előzetesének tekinthető. Nem olyan gömbölyded a megjelenés, mint az ix35-nél, de azért dobozformának se lehet mondani a háromajtós szabadidő-autó megjelenését.

Letisztult a fekete-narancs műszerfal megjelenése, a kezelőszerveket a két ülés közötti konzolon találjuk, egyébként csak kijelzők és légkiömlők kerültek a felső részre. A technikáról annyit mondtak, hogy a Hyundai saját fejlesztésű tüzelőanyagcellás rendszerének új generációja biztosítja az áramot az elektromotornak, a nagy újdonság, hogy változatlan teljesítmény mellett fele akkora helyet igényel az új egység.

A PassoCorto-nak sokkal vadabb a megjelenése, ellenben a technikája sokkal reálisabb. Azt mondják, egy központi karbon teherviselő elem alkotja a sportkocsi gerincét, amiben kétszemélyes utastér és a mögötte elhelyezett motor kapott helyet, segédvázak segítségével csatlakozik hozzá az első-hátsó felfüggesztés.

Méretek és tudás tekintetében közel van az autó az Alfa Romeo 4C-hez, a hossz 4,1 méter, a szélesség 1,88 méter, a magasság 1,16 m, a tengelytáv 2,45 méter. A mindössze 840 kg saját tömegű sportkupé hátsó kerekeit biturbó-feltöltéssel ellátott 1,6 literes benzines hajtja 270 lóerős teljesítménnyel. Persze csak elméletben, hiszen a Hyundai PassoCorto csak egy életnagyságú makett, nem igazi autó. Ennek ellenére lehet, hogy a dél-koreaiak mégis megvalósítják az autót.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!