Az új városi buszcég elindítása is egyre inkább körvonalazódik – derült ki a kecskeméti városházán tartott sajtótájékoztatón. A közlekedés fejlesztési programon belül a város nem csupán 25 darab hibrid buszt szerez be. Erre mintegy 4,2 milliárd forint jut, a fennmaradó keretből pedig a buszok számára új telephelyet létesítenek (hogy hol, az még nem eldöntött), teljes körűen felülvizsgálják a helyi menetrendet valamint átgondolják a városi parkolási és közlekedési rendszerét. Az új helyi „környezettudatos autóbuszvonalak” mentén az érintett megállóhelyeket átalakítják, és úgynevezett ITS utastájékoztató rendszert építenek ki. Hetvenhét megállóhelyen intelligens információs tábla lesz, ezek mobil internettel kapcsolódnak majd a forgalomirányító központhoz. Mindehhez a városnak 300 millió forint önerőt kell hozzátennie, ami a költségvetésben biztosított.

A hibrid buszok a közgyűlés által kijelölt „zéró emissziós zónán”, azaz a Nagykörúton belül kizárólag elektromos üzemmódban közlekedhetnek majd. A buszbeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményhirdetését várhatóan e héten tartják meg. Kérdésünkre dr. Zombor Gábor polgármester elmondta: a pályázati dokumentációt két cég vásárolta meg. A sikeres pályázat feltétele volt a márciusi tesztnapon való részvétel is. – Ha jól nyitva tartottuk a szemünket, egy buszt láthattunk a városban közlekedni – mondta konkrét típus említése nélkül a polgármester. Innentől kezdve nem nehéz kikövetkeztetni, milyen hibrid buszok járnak majd a jövőben Kecskeméten, hiszen a tesztnapon mi is csak egy hibrid buszt, jelesül egy Mercedes-Benz Citaro-t láttunk körözni az 1-es járat vonalán.


 
Uhlig Rita, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője ugyancsak a projekt kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta, hiszen ilyen autóbusz-flottát még egyetlen magyar városban sem állítottak üzembe. Zombor Gábor kijelentette: a közösségi közlekedés fejlesztésével összekapcsolódva biztossá vált az intermodális pályaudvar megvalósítása is, amelynek építése szavai szerint jövőre meg is indulhat. A helyi buszközlekedést a jövőben a város saját cégére alapozná – erről is szó esett a sajtótájékoztatón. Ahogy Zombor Gábor fogalmazott: korábban is felmerült egy önálló közlekedési vállalat elindításának a terve, ezt a munkát a mostani kormánydöntés „felpörgeti”. A buszos vállalathoz az önkormányzat szakmai partnert keres, ez lehet akár a Kunság Volán, akár más hasonló profilú cég is.

Lukács Vanessza egy tücsköt tervezett a buszra Lukács Vanessza egy tücsköt tervezett a buszra

A sajtótájékoztatót követően került sor a „Busz design gyerekszemmel” című kiállítás megnyitójára. A városnak lehetősége van meghatározni a beszerzendő autóbuszok arculatát, ennek érdekében ötletpályázatot hirdettek a helyi iskolások számára. Az első fordulóban 11 iskolából összesen 164 pályamunka érkezett be, ebből tízet javasolt továbbgondolásra a zsűri. A gyerekek rajzait öt művészeti team bontja ki részletesebben, az így elkészült terveket aztán a lakosság ismét véleményezheti, végül kiválasztják azt a team-et, amely a végső dizájnt elkészíti. A zsűri azt is javasolta, hogy a buszok egyszínűek legyenek, a buszok grafikáját pedig matricázással alakítsák ki. Az alapszínre – a rendelkezésre álló paletta ismeretében – a kecskemétiek is szavazhatnak majd. Akiknek a rajzát továbbgondolásra javasolják: Sáfrány Panna, Lukács Vanessza, Pesling Noémi, Simon Ágota, Antal Amanda, Fuchs Tamara, Szabó Eszter, Szántó Klaudia, Almási Fanni, Karasz Lili, Kiss Boglárka, Kis-Tóth Anna, Sipos Nikolett, Némedi-Varga Réka, Tormási Petra, Bodor Dóra és Fazekas Emőke.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!