Jelenleg az Aston Martin folytat pert Henrik Fisker formatervező ellen, mert annak Thunderbolt nevű autója szerinte megsértette az ő szellemi tulajdonukat, azaz ellopta a formai megoldásokat – amelyeket korábban egyébként Henrik Fisker álmodott meg. Szóval ezzel a perrel párhuzamosan az Aston Martint képviselő ügyvédi iroda küldött egy levelet a formatervezőnek, arra szólítva fel azt, hogy ne merje a Detroiti Autószalonon bemutatni a Force 1 elnevezésű autót, mert az már az első vázlat alapján is újabb jogsértést jelent, tervezze teljesen át.

Az Aston Martin szerint a Spectre című James Bond-mozi számára készített DB10-es kupéra hasonlít a Force 1-es, és mindezt egy ceruzával készített vázlatrajz alapján állítják, hiszen a nagyközönséghez hasonlóan még ők se látták az igazi autót – de ilyen apróságokkal, azaz a valósággal az ügyvédek nem törődnek; az Aston Martin is elismeri, hogy nem tudja, hogyan néz ki a végleges Force 1. Henrik Fisker ügyvédei a formatervező segítségével rögtön összehasonlították a két autót, amelyet név szerint említenek a perben, az ábra alapján tényleg jelentősek az eltérések, még ha az összbenyomás hasonló a két autó esetén – a vázlatok alapján. Épp ezért azt kérik a bíróságtól, hogy amiért az Aston Martin fenyegeti őket, büntessék meg 100 millió dollárra az autógyárat, mert megfélemlítéssel próbálja elrettenteni a konkurenciát attól, hogy egészséges piaci verseny alakuljon ki.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!