A Rolls-Royce Phantom gyorsan változó egyszerű autónak tűnik a Toyota Century irányából nézve, hiszen a japánok csúcsmodelljének első generációja 1957-1997 között készült (igaz, a V8-as motorjának lökettérfogatát folyamatosan növelték: 3,0, 3,4 majd 4,0 liter), a második generációt, amely számára külön, 5,0 literes V12-est fejlesztettek, alig két évtized után már le is váltják.

Az új modell megjelenésében hű marad az eddigi vonalakhoz, épp csak még nagyobbak lettek a méretek: a hossz 5335 mm, a szélesség 1930 mm, a magasság 1505 mm és a tengelytávolság 3090 mm. Nem csak a külméretek gyarapodása miatt lett tágasabb az utastér, de az is segített, hogy rövidebb lett a belső égésű motor 4 hengerrel, tehát a hosszú orr alatt tulajdonképpen az előző generációs Lexus LS hibrid hajtása rejtőzik, itt azonban csak hátsókerékhajtás van. Részletek helyett annyit közölnek, hogy kategóriájának (Rolls-Royce Phantom, Bentley Mulsanne) legtakarékosabb képviselője az újdonság.

A konzervatív külső ellenére a Toyota teljes technikai arzenálja ott van a fedélzeten, tehát projektoros LED fényszórók világítanak, a legfejlettebb Safety Sense csomag vigyáz az utasokra, és a legtöbb kényelmi extrát érintőképernyőről lehet vezérelni – azért még mindig sok a fizikai kapcsolók száma az utastérben mindenfelé. Húsz hangszórós hifiberendezés szolgál a hátul elhelyezett két, elektromosan állítható masszázsfunkciós ülésben utazók szórakoztatására, no és természetesen az internethez is hozzá tudnak férni. Mivel minden ott van a fedélzeten alapáron, igazából csak azt kell eldöntenie a vásárlónak, hogy gyapjú- vagy bőr kárpitozást kér.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!