A felvétel jól példázza, hogy miért fontos a szalagkorlát mögött várakozni, ha műszaki gond támadna az autóval.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy 2021. december 8-án, szerda reggel egy kisebb balesetet szenvedett autós a M0-s autóút 11-es főúti csomópontjában a járműve körül sétálgatva vélhetően éppen segítséget kér telefonon. Ekkor nagy erővel az autójába csapódik egy másik jármű, a várakozó sofőr az utolsó pillanatban tud csak beugrani a szalagkorlát mögé.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. legújabb felvételét megnézve nem kérdés, hogy miért szükséges a szalagkorlát mögött várakozni minden esetben, ha műszaki gondunk akad autónkkal útközben.

A múlt szerda reggeli esetnél a becsapódó jármű vélhetően a kihelyezett elakadásjelző háromszöget próbálta meg határozott mozdulattal kikerülni, így viszont a szalagkorlátnak ment és onnan sodródott a csomópont előtt álló járműbe.

Nem ez az egyetlen hasonló eset az elmúlt időszakból, december 5-én délelőtt az M0-ás autóúton egy másik sofőr is úgy látta jónak, ha az autója mögött állva várakozik, miközben centikkel mellette száguldanak el a járművek. Ráadásul valamiért nem a leállósávon, hanem a külső sávon állt meg.

Az esetekről készült felvétel elérhető a Magyar Közút hivatalos Instagram oldalán:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

A hasonló esetek elkerülése érdekében a közútkezelő szakemberei arra kérik a járművezetőket, hogy ha ilyen szituációba kerülnének, saját maguk és a többi közlekedő biztonsága érdekében igyekezzenek minél hamarabb a leállósávra húzódni, főleg, ha az autójuk mozgásképes marad. A leállósávon is használjanak elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, a sofőr és az utasok is vegyenek fel láthatósági mellényt és kiemelten fontos, hogy a szalagkorláton túl várakozzanak. Ha pedig segítségre van szükségük, hívják a 112-es számot.