Magyar győzelemmel zárult a Genfben első alkalommal megrendezett BMW X3 Games. Az összesítésben az első helyen a Sport&Style Team Hungary végzett, miután Vatai Miklós futásban első, hegyikerékpározásban negyedik, Baksay-Szabó Ádám vezetésben harmadik, Majthényi Szabolcs vitorlázásban első, síelésben pedig tizenegyedik lett. Mint arra számítani lehetett, a magyarok a leggyengébb, tehát a szabályok szerint az összesítésben nem számító eredményt a golfban érték el, így 315 pontjukkal 11 pontos előnnyel végeztek az első helyen, ötvenegy másik csapat előtt, övék lesz tehát a fődíj: három vadonatúj BMW X3 20d típusú szabadidő autó.

Vatai Miklós megnyerte a futást Vatai Miklós megnyerte a futást

A szombat esti díjátadó ceremónián kihirdetett eredménynek természetesen nagyon örülnek a vasárnap hazaérkezett magyarok. Baksay-Szabó Ádám szerint kiváló szervezésű eseményen vannak túl, amelyen a remek hangulatban szoros versenyek és eredmények születtek. „Csapatunk nagyon komplett volt, mindenki tudta, mi a feladata, és teljes volt az összhang. A BMW is láthatólag mindent megtett, hogy ez egy fair és jó verseny legyen. Az ellenfelek nagyon erősek voltak, így a végeredmény az utolsó pillanatig kérdés volt. Szereplésünkhöz ezúton is köszönjük a Ringier és a BMW Magyarország támogatását!”

Majthényi Szabolcs vitorlázásban első lett Majthényi Szabolcs vitorlázásban első lett

A TV2 csapata a negyvenkilencedik helyen végzett: a futást és a kíméletlen hegyikerékpáros szakaszt Németh Lajos teljesítette, síelésben és vitorlázásban Demcsák Zsuzsa jeleskedett, a Tények műsorvezetője, Dudás Ádám pedig a vezetést és számára is nagy kihívást jelentő golfot vállalta, előbbit remek eredménnyel. A három műsorvezető nemes célért küzdött, pontjaik alapján a BMW Magyarország mintegy félmillió forint anyagi támogatást nyújt a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinika részére.

Majthényi Szabolcs, Vatai Miklós és Baksay-Szabó Ádám, a BMW X3 Games győztes csapata Majthényi Szabolcs, Vatai Miklós és Baksay-Szabó Ádám, a BMW X3 Games győztes csapata

A hat sportágból álló nemzetközi versenysorozatra 19 európai országból összesen tizenötezren jelentkeztek, és a háromfős csapatok sorsolás vagy kiválasztás útján véglegesedtek. A szerencsés ötvenkét egység három napon át küzdött a fődíjért Genfben és közeli franciaországi helyszíneken. Az igen nehéz, 29 km hosszú hegyikerékpáros számot a Jura-hegység változatos terepein rendezték, a vitorlásregattát a Genfi tavon, gyenge szélben, Beneteau First Class 7.5 típusú hajókkal vették az előző este összesorsolt csapattagok. A rövid szlalompályás síversenynek, csodálatos időben, Chamonix adott otthont, míg a 13,2 kilométeres futószámot a Lac de Divonne tó körül rendezték meg.. A szlalomos és egyéb autóvezetési feladatokat BMW X3-asokkal kellett teljesíteniük a csapattagoknak, a nagyon komoly technikai tudást igénylő golfversenyt pedig Divonne-les-Bains-ben, Európa egyik legjobbjának számító golfpályán tartották.

A TV2 csapatának jó szereplése félmillió forintot eredményezett a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának A TV2 csapatának jó szereplése félmillió forintot eredményezett a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának