Január nyolcadikán három – egy piros, egy fehér és egy kék – Chevrolet Corvette C8 prototípussal ment ki közútra az autó fejlesztésén dolgozó három mérnök, és miután egy kis időt eltöltöttek a Cue Time Cocktails and Billiards bárban, beültek az autókba és visszaindultak a gyár irányába. Egy kis forgalmú úton úgy gondolták, hogy versenyeznek egyet a Lovers Lane nevű úton, a piros autóban ülő 27 éves Alexander Thim a bal oldali sávban, a fehérben ülő 30 éves Mark Derkatz a jobb oldali sávban gyorsult; harmadik társuk észnél volt és nem vett részt a gyorsulási versenyen. A piros Corvette-et 120 mérföld/óra (193 km/óra), a fehér Corvette-et 100 mérföldóra (161 km/óra) sebességgel mérték be – az adott útszakaszon 45 mérföld/óra (72 km/óra) a megengedett legnagyobb sebesség. Tekintettel a gyorshajtás súlyosságára és a versenyzésre a két fiatal mérnököt letartóztatták, az autóikat pedig lefoglalták. Az egyik autóban alkoholos italt is találtak a járőrök, ami miatt szintén felelősségre vonják majd a sofőrt. Egyelőre 1000 dolláros óvadék ellenében szabadlábon vannak, február 18-án kerül majd sor az előzetes tárgyalásukra. A GM egyébként az incidens másnapján begyűjtötte az autókat a rendőrségi telepről, arról nem adtak hírt, hogy a két mérnök még az alkalmazottjuk-e a történtek után.