A Porsche Hungaria által képviselt márkák 2007 januárjában vezették be egységesen a 3 évre kiterjesztett, – a piacon egyedülállóan – teljeskörű, a gyártói garanciával megegyező biztonságot nyújtó garanciális szolgáltatásukat. A rendszer minden előnyét megtartva, 2010 utolsó negyedévében – ideiglenes jelleggel – az akkor forgalomba helyezett gépkocsikra már 4 évre hosszabbodott a szolgáltatás.

A program 2011 áprilisától már teljeskörűen 4 éves garanciális szolgáltatásként történő elindítását az ideiglenesen indított program tavaly év végi sikere és a márkaszervizek egyértelmű előnyeinek kihasználása indokolja. A Garancia 4 stabilabb szervizforgalmat jelent a márkakereskedéseknek. A Garancia 4 szolgáltatás az autó hazai üzembe helyezésétől számított 4 évig, vagy 200.000 kilométeres futásteljesítményéig vehető igénybe. Ugyanezekkel a feltételekkel bír az Audik kiterjesztett garanciája, csak ott CarLife Plus a termék elnevezése.

Szerviz 4+: szolgáltatások a 4 évnél idősebb autók tulajdonosainak

A mindennapi tapasztalatok alapján ugyanakkor az is világossá vált, hogy megfelelő választ kell adni az autók életciklusának második szakaszában, a 4 év leteltét követő időszakban fennálló kihívásokra is. Ezen igények alapján született meg a Szerviz 4+ program, mely kifejezetten a 4 évesnél idősebb gépkocsik tulajdonosainak nyújt lehetőséget arra, hogy gépkocsijukat a márkaszervizek által nyújtott magas minőségben, gyári eredeti alkatrészekkel, ugyanakkor jelentős kedvezményekkel 

A Szerviz 4+ programot először tavaly hirdették meg a márkák, és az év végi összesítéseknek nagyon kedvezőek voltak a mutatói: országosan mintegy 12 ezer ügyfél vette igénybe a kedvezményes szolgáltatást, illetve a különféle javítási csomagokat.

A Szerviz 4+ program keretében a Volkswagen, a Skoda, a SEAT, és a Volkswagen Haszonjárművek márka modelljeinek tulajdonosai előre meghatározott, illetve meghirdetett körre szóló javításához kapnak széleskörű támogatást. Az ebben a formában igénybe vehető szolgáltatások tartalmazzák a karbantartások és javítások jelentős részét vagy a műszaki vizsgáztatást is. Ehhez eredeti gyári alkatrészeket és a márkaszervizekben a gyári technológiai és minőségi előírásoknak megfelelő beszerelést, illetve javítást kínálják nemcsak a hagyományos és mobilitás garanciával, ráadásul igen kedvező áron.

Ennek jelentősége abban áll, hogy a közzétett és számos egyéni ajánlattal bővíthető szervizmunkák megrendelői már a megbízáskor tudják, hogy mennyivel kell majd kevesebbet fizetniük. A Szerviz 4+ programban részvevők 35 százaléka volt a korábban már elpártolt, de most újra visszatért ügyfél. Együttvéve tehát, mindenki jól járt, hiszen az eredeti alkatrészt, szakszerű munkával és garancia-vállalással adták az egyes márkaszervizek, az ügyfél pedig biztos lehetett abban, hogy tartósan használhatja megújult autóját.

Economy Alkatrészek

A Volkswagen személyautók, a Skoda, a SEAT és a Volkswagen Haszonjárművek márkák öt évnél idősebb autóihoz Economy Alkatrészek néven speciális alkatrész kínálatot is kialakítottak. Ezzel a növekvő járműállományon belül ugyancsak nagyobb arányban megtalálható idősebb járművek tulajdonosai az autó életkorának megfelelő árú alkatrész kínálatot érhetnek el a márkakereskedések szervizeiben. Az Economy Alkatrészek bevezetésével tehát e járművek tulajdonosainak vezettek be egy kimondottan rájuk szabott alkatrész kínálatot. Az Economy Alkatrészek felhasználása a járművek öt éves korától ajánlott, és az Eredeti Alkatrészeknél átlagosan 25%-kal olcsóbban szerezhetők be.